2014. szeptember 28., vasárnap

Epilógus

Az Agymenőket bámulva elmélyülten simogattam a hasam, kezem az üres pattogatott kukoricás tálban matatott. Senki ne ijedjen meg, nem vagyok terhes! Csak éhes. Nagyon éhes.
Az órára pillantva megállapítottam, hogy minimum egy óra még, mire Olivér hazaér a fehérvári koncertről. Kész örökkévalóság!
Annak ellenére, hogy nem a ByTheWay nyerte az X-Faktort (de nem is Krasznai, hála a jó égnek), csak úgy özönlenek a felkérések falunapokra, klubokba és hasonló rendezvényekre. Hihetetlen, hogy még két évvel a show után is ekkora rajongótáboruk van. A wayerek egészen zseniálisak.
Természetesen, mint minden fandomban, itt is akadnak gyűlölködők, akik szerint én nem vagyok elég jó Olivérnek (mert ők biztosan sokkal jobban összeillenének, hah) és menjek már vissza anyukámba. Kedves emberek. És hogy miért nem akadok ki ezen? Mert ott van a rajongók másik (nagyobb) része, akik egyből a védelmemre kelnek. Ezt nem úgy kell érteni, hogy nyaliznának nekem, egyszerűen csak megmondják a negatív személyeknek, hogy ne szóljanak bele Olivér magánéletébe satöbbi, satöbbi.
Ezek a lányok a példaképeim, hogy még negyvenhatodszorra is képesek helyre tenni mindenkit. Én az első után már csak legyintettem az engem ócsároló posztokra és a képem alá érkező negatív kommentekre (azóta teljesen priváttá tettem mint a Facebook, mind az Instagram profilom).
Ásítva csoszogok a konyhába, hátha a vacsorakészítés elvonja a figyelmem az álmosságról. Ébren akartam várni Olivért, hogy kikérdezhessem a koncertről. Ez a mi kis bevett szokásunk és a világért sem hagytam volna ki. Ha a történet nagyjából mindig ugyanaz is, imádtam nézni Oli szemében a csillogást, ahogy a szenvedélyéről beszél. Ráadásul mindig megmutatja, hogy aznap mit kapott a rajongóktól, amit rajongva böngészek át. Egyik-másik rajz konkrétan világszínvonalú, de komolyan!
Annyi várakozás után végre megcsörrent a telefon, én pedig villámgyorsan vetettem rá magam a készülékre.
- Szia! - köszöntem bele vigyorogva.
- Helló! Még egy fél óra és otthon leszek - tájékoztatott.
- Hagyjak a spagettiből?
- Ez kérdés? - nevetett fel.
- Oké, oké. Siess haza!
- Sietek. Szeretlek, szia!
- Én is szeretlek! - bazsalyogtam, és bontottam a vonalat. Kezemben a tányérommal visszaheveredtem a kanapéra, de jó műsor híján csak váltogattam a csatornákat és tömtem magamba a tésztát. Szemhéjaimat nehéznek éreztem, de hősiesen küzdöttem, hogy nyitva tartsam őket. Végül aztán mégis elbóbiskoltam a kanapén.
A szikrázó napsütés könnyedén hatol át a fák lombján, a közeli patak csobogásán kívül nem lehet mást hallani az erdőben. A szőke lány és a fiú a patak partján üldögélnek, lábukat jólesőn hűti a kristálytiszta víz. A szerelmesek kézen fogva merednek a túlpartra, ahol két kisgyerek játszik önfeledten. Az ő gyerekeik. A lány szülői elfogultsággal az arcán figyeli a két fiút, ahogy egymást kergetve kacagnak. Az ikerpár a megtévesztésig hasonlít egymásra, anyjuk is csak a Marci nyakán lévő anyajegyről tudja megkülönböztetni őket, ami Dávid nyakáról hiányzik. A szőke angyalok megérzik magukon szüleik tekintetét, és feléjük fordulva integetnek vigyorogva.
Az álom pillanatok alatt semmivé foszlott az ajtócsapódás hallatára. Olivér megjött - nyugtáztam magamban, szemeimet csukva tartva, kiélvezve az álom csöndes békéjét. Igazából még nem fordult meg a fejemben a gyerekvállalás gondolata (kicsit korai lenne tizennyolc évesen), de az álombéli tündéri ikerpár megdobogtatta a szívemet.
- Megjöttem! - hallottam meg a szöszim hangját.
- Nappali! - kiabáltam ki, és felültem.
- Szia, kicsim - húzott magához Olivér, és gyors csókot nyomott a számra, mielőtt helyet foglalt volna mellettem.
- Milyen volt a koncert? - kérdeztem, ő pedig lelkesen mesélni kezdett. Beszélt az őrült és a kevésbé őrült rajongókról, a dallistáról meg az összes ökörségről, amit koncert közben műveltek.
- Király lehetett - sóhajtottam a vállára hajtott fejjel.
- Az volt - bólintott - Legközelebb el kéne jönnöd.
- A következő pestin ott leszek - ígértem.
- Hozhatnád pár táncos barátnődet. Király háttértáncosos show-t nyomnánk - kuncogott Olivér.
- Minden vágyam, hogy mögötted táncikáljak - forgattam a szemem.
- Mi mást szeretnél mögöttem csinálni? - vonta föl a szemöldökét kihívóan.
- Inkább előtted csinálnék valamit - kacsintottam rá, a következő pillanatban pedig már vad csókcsatát vívtunk. Olivér kezei mindenhol ott voltak, de persze a legjobb értelemben. Kezeim a nyaka köré fonódva cirógatták a tarkóját, míg az övéi a derekamra fonódtak. Pár másodperc és már az ölében ültem, onnan pedig egyenes út vezetett a hálószobába. Ha értitek, mire gondolok...

2023. december 24.
- Patocska Dávid! Utoljára figyelmeztetlek, tedd le azt a szaloncukrot! Eleget ettél már ma, sőt egész évre! - hallottam Olivér hangját a nappaliból, ahogy a fiúnkat próbálja fegyelmezni. Sikertelenül persze. A hatéves, hiperaktív Dávid szőke hajával és barna szemével rettenetesen hasonlít Olivérre, de az imádni való külső egy igazi kis rosszcsontot rejtett. Kiköpött Olivér.
- Anyu, mikor lesz kész a süti? - kérdezte Zoé türelmetlenül.
- Nemsokára kincsem. Meg kell várni, amíg rendesen megsül, különben fájni fog a pocakod - gügyögtem a kislányomnak, aki már fél órája türelmetlenül várta a karácsonyi muffinok elkészülését.
- Addig ehetek szaloncukrot? - pislogott rám, kék szemének nem lehetett ellenállni.
- De csak egyet! - kötöttem a lelkére, és mosolyogva figyeltem, copfja hintázását, ahogy beszökdelt a szobába. Kihasználva azt a csöpp nyugalmat, amit az egyedüllét adott, letelepedtem a konyhaasztalhoz és a fejemet az asztallapra hajtva pihentem. Zoé hiába múlt el három éves, még mindig előszeretettel mászik be az ágyunkba esténkét "rosszat álmodtam" címszó alatt. Olivérrel persze tudjuk, hogy csak szeret velünk aludni, éppen ezért feküdhet be közénk mindig. Hiába, a gesztenyebarna hajú, tengerkék szemű kislány mindenkit egy perc alatt az ujjai köré csavar. Kivéve a bátyját. Dávidot nem hatja meg az angyali mosoly, sem a sírásra görbülő száj. Ha egyszer nemet mond Zoénak, nem gondolja meg magát soha.
- Rám hagyod a két ördögfiókát? - kérdezte Olivér az ajtófélfának dőlve, fehér pólóján néhány csokifolt éktelenkedett. Gondolom, megpróbálta elválasztani Dávidot a szaloncukrától. Öreg hiba.
- Kifogott rajtad egy hatéves kisfiú és a hároméves húga? - nevettem.
- Nagyon vicces - grimaszolt Olivér, de szemében vidámság csillogott.
- Hogy álltok a karácsonyfával?
- Hát, a szaloncukrokkal lesz némi probléma, de a díszek és az égők a helyükön - közölte.
- Csúcsdísz?
- Dávid és Zoé sorsot húznak, melyikőjük teszi föl - mosolygott a szöszi.
- Na, ezt látnom kell! - vigyorogtam, majd gyorsan kiszedtem a muffint hűlni és besiettem a szobába.
A nappaliban a szokásos ünnepi káosz uralkodott. Megmaradt csomagolópapír gurigák a padlón, néhány csokipapír az asztalon, a félig üres cukorkás tál mellett, plusz a díszek immáron üres doboza. A káosz közepén viszont a leggyönyörűbb karácsonyfa állt, amit csak el tudtam képzelni, alatta gondosan becsomagolt ajándékokkal, előtte a férjemmel és a két kis angyalommal.
- Eldöntöttétek, ki rakja fel a csillagot a fa tetejére? - néztem rájuk mosolyogva.
- Igen - bólogatott Dávid. - Zoéval azt szeretnénk, hogy te tedd fel!
Kisfiam mosolyogva nyújtotta oda a csúcsdíszt, én pedig megtisztelve éreztem magam.
- Biztos?
- Igen! - vigyorogtak.
- Akkor rendben - mosolyogtam vissza, majd a fához léptem. Mivel tizenhat éves korom óta egy centivel sem lettem magasabb százhatvannál, bizonytalanul szemléltem a két méter magas fenyőt. Olivér olvasott a gondolataimban, és a derekamnál fogva megemelt. Így már gond nélkül illeszthettem helyére a díszt, ezzel elvégezve az utolsó simítást a tökéletes karácsonyunkhoz.
A gyerekek ujjongtak, Olivér pedig csókot nyomott ajkaimra, mielőtt leengedett volna a padlóra. A nappali fényeit leoltva felkapcsoltuk a karácsonyfa izzóit, és elégedetten szemléltük a végeredményt. Olivér kezét fogva, a karácsonyi fényeket csodáló gyerekeket nézve könny szökött a szemembe. Végül sikerült. Huszonhat évesen elértem azt, amiről tíz évvel ezelőtt csak álmodni mertem. És tudjátok mit? Fantasztikus érzés!

2 megjegyzés:

  1. Gratulalok!:) ez fantasztikus volt♥ kar h vege, szivesen olvastam volna meg :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:)♥
      Ha kicsit is bírod Neymart, nézz be a másik blogomba is! Szerintem azt sokkal jobban kidolgoztam:)
      Big hug,
      Aura

      Törlés