1. rész

Glad You Came

Zöld kötött pulcsiban, fekete leggingsben és bolyhos papucsban battyogtam le a lépcsőn, hogy segítsek anyának teríteni.

Edina ma jön vacsorázni és ilyenkor anya mindig kitesz magáért. A mai menü gombakrémleves, tengeri hal valamilyen öntettel, desszertnek pedig házi készítésű csokipuding. Hmmm, éhes lettem.

Monoton tempóban rakosgattam a tányérok mellé az evőeszközöket és még az sem tudott mosolyt csalni az arcomra, ahogy a hétéves kishúgom hatalmas koncentrációval hajtogatta félbe a szalvétákat.

Amint csöngettek, anya már rohant is ajtót nyitni. Én unottan ballagtam utána, de egyből semmivé lett az érdektelenségem, ahogy Edina mögött Oli lépett a lakásba.

- Olivéééééér! - sikítottam és a fiú nyakába vetettem magam. A büszkeségem abban a pillanatban ezer apró darabra robbant, de nem érdekelt. Akkor csak a kócos, szőke fiú létezett számomra.

- Szia Iz! - nevetett Oli, kezeivel szorosan ölelt.

- Annyira hiányoztál te majom! - mondtam, szemeimből örömkönnyek hullottak.

- Te is nekem bébi! - felelte. Régi becenevem hallatán hatalmasat dobbant a szívem. Mikor így szólít, olyan, mintha lenne köztünk valami. Ó, bárcsak lenne!
- Gondolom sok megbeszélnivalótok van, úgyhogy a kaját kint hagyom a pulton! - ajánlotta anya.
- Köszi! - pillantottam rá hálásan és a szőke fiúval a nyomomban megindultam fölfelé.
A szobám sokat változott, amióta elment. A babarózsaszín falakat felváltotta a türkizkék-fehér csíkos, az ovis rajzokat pedig az énekesek poszterei és a barátokkal készült fényképek. Az ágyam fölötti központi helyet az Olival közös képeink montázsa foglalta el.
Helyet foglaltam az ágyon, ő pedig követte a példámat. A csönd súlyos teherként nehezedett ránk. Egyikünk sem tudta, mit mondhatnánk ennyi kihagyás után.
- Befestetted a hajad. - szólalt meg hirtelen.
- Igen. Mindig szőke akartam lenni. - motyogtam és elpirultam, amikor feltekerte az egyik tincsem az ujjára.
- Jól áll. - mosolygott és még mindig a hajammal játszadozott.
- Köszi. És...? Milyen volt London? - kérdeztem gombóccal a toromban.
- Izé... jó. - felelte szűkszavúan.
- A barátnődet kint hagytad? - kérdeztem hirtelen, mindennemű gondolkodás után. Úristen, hogy kérdezhettem ilyet? Most legszívesebben szájon vágnám magam.
Olivér állkapcsa megfeszült a kérdésre.
- Igen. - felelte tettetett lazasággal.
Ó, szóval a barátnő tabutéma! Ezt feljegyzem, még hasznos lehet.
- Itthon mi történt? - terelte a témát.
- Semmi különös. - rántottam vállat, de meggyőző tekintetét látva - Patocska Olivér féle "felvonom az egyik szemöldököm és addig bámullak, amíg ki nem bököd" nézés - inkább vallottam.
Nagy vonalakban elmeséltem, hogy én is a Dózsába járok nyelvi előkészítő szakra, kilencedikben osztályelső lettem, most viszont gondban vagyok a fizikával. Ezen kívül beszéltem neki Lexáról, a legjobb barátnőmről, akivel a gólyatáborban hozott össze a sors, valamint a hip-hop táncórákról, amikre beiratkoztam.
Összességében jó két órát töltöttünk a szobám menedékében, aztán Oli korgó gyomrára tekintettel, meglátogattuk a konyhát.
Miután Edina elment és magával vitte Olivért is, volt időm töprengeni.
Ez a fiú olyan heves érzelmeket vált ki belőlem, csupán egy pillantással, amit más srác ezer év alatt sem tudna elérni. Egyetlen mosolya elég ahhoz, hogy a fellegekben járjak és csupán attól, hogy hozzám szól, az arcomra levakarhatatlan vigyor költözik. Teljesen nyilvánvaló, hogy odáig vagyok érte, de félek, hogyha ezt megtudja, a barátságunknak örökre vége...