9. rész

Nothing Feels Like You

Csak öt utcával arrébb álltunk meg, de addig emberesen bírtuk a röhögve futást, ami nehézsége miatt akár olimpiai sportágnak is elmehetne.

- Ugye tudod, hogy hatalmas bajban vagy? - lihegte Oli a térdén támaszkodva.

- Igen, de most per pillanat nem izgat. - vontam vállat és levágtam magam a padra. Ami amúgy tűzforró volt, de kit érdekel, ha leég a bőr a combomról, ha mindeközben Patocska Olivérrel vagyok? Na ugye.

- Akkor elviszlek apádhoz, utána pedig kapsz egy tisztességes reggelit, ugyanis üres gyomorral nem lehet elkezdeni egy napot! - rendelkezett.

- Igenis kapitány! - szalutáltam. Oli Úr nevetni kezdett, majd ujjait az enyémekre kulcsolva megindultunk második otthonom felé. Mindeközben teli torokból énekeltük a Spongyabob főcímdalát, amiért kaptunk pár "ezek nem normálisak" pillantást. Erre ugyanazt tudom mondani, mint az előbb: kit érdekel, ha közben Olival vagyok?

A rács elé érve előhalásztam a kulcsom a táska mélyéről és pár pillanatnyi szenvedés után bejuttattam magunkat. Akartam egy elegáns "fennhéjázóan kitárom a kaput" mozdulatot, de nem is én lettem volna el, ha nem esem hasra közben. Olivér kedvesen kiröhögött és csak utána segített fel a földről. Miért is lett volna talpig úriember?

Apa lakása a harmadik emeleten volt, amit a ház liftnélkülisége miatt csak lépcsőn tudtunk megközelíteni. Mindegy legalább tornázom kicsit. A futás után pont jó levezetés.

Mondjuk Olivér nem így állt a dolgokhoz, ő folyton az építészt szidta, amiért "nem tudott betervezni a lakásba egy rohadt liftet".

- Nyugi, már itt is vagyunk. Nem haltál bele. - nevettem ki, amit ő egy durcás ajakbiggyesztéssel reagált le. Lenyomtam a kilincset, de az ajtó meg sem mozdult, azaz zárva volt. Ezek szerint apa nincs itthon. Vigyorogva fordítottam el a kulcsot a zárban, örülve, hogy Olival ismét kettesben lehetünk kicsit.

- Üdv a Herczeg rezidencián! - tártam ki az ajtót és végre sikerült nem elesnem közben. Apró örömök az életben.

Előreengedtem a fiút aztán bezártam mögöttünk az ajtót. Oli a cipőjét lerúgva egyből a konyhába sietett, hogy betartsa nekem tett ígéretét és egy kis reggelivel kedveskedjen a pocimnak. Lehet ennél tökéletesebb barátja valakinek? Nem hiszem.

- Mi a menü? - lestem át a válla fölött kíváncsian, ahogy a sütőnél tevékenykedett.

- Gombás omlett. - közölte büszkén.

- Hmm, jól hangzik. - nyaltam meg a szám szélét.

- Remélem, finom is lesz.

- Ettől nem tartok. Bízom a tudásodban! - pusziltam meg az arcát.

- Nos, a tudásom el fog hagyni, ha továbbra is eltereled a figyelmem! - dorgált játékosan.

- Bocsi! Akkor megyek és megterítek! - libbentem el mellőle, hadd élje ki magát a konyhában. A szekrényekből kerítettem két tányért, némi evőeszközt, tányéralátétet, szalvétát, valamint két poharat.

- Mit kérsz inni? Van almalé, körtelé és száz százalékos narancs. - kérdeztem, miközben deréktől fölfelé már körülbelül a hűtőben voltam.

- Hmm. Mindegy. Azt iszom, amit te. - vont vállat.

- Oké. - kaptam ki a narancslevet és teli töltöttem mindkettőnk poharát. Dolgom végeztével felültem az Olivér melletti pultra és láb lóbálva figyeltem, ahogy főz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem iszonyatosan szexi, amikor egy pasi főz. Főleg, ha tud is. Márpedig Oli Úr határozottan tud.

- Mikor lesz kész? - kíváncsiskodtam.

- Ejj, de türelmetlen valaki. - csóválta a fejét mosolyogva.

- Ki? Én? Soha! - nevetgéltem.

- Aha, persze. - röhögött ki szolidan, de esélyem sem volt visszavágni, mert kijelentette, hogy kész a kaja és az asztalhoz parancsolt.

- Ez isteni! - dicsértem meg, amikor belekóstoltam az omlettbe.

- Köszi. - mosolygott szégyenlősen. Szerelmesen mosolyogtam vissza rá, majd visszafogottan, mégis gyorsan elpusztítottam a tányéromon lévő finomságot.

- Te főztél, úgyhogy én mosogatok! - álltam föl.

- Ezt már szeretem asszony! - vigyorgott.

- Asszony? - szaladt fel a szemöldököm egészen a plafonig - Ezt most komolyan mondtad?- tettem csípőre a kezem.

- Igen...? - mondta, de inkább volt kérdés, mint kijelentés.

- Még egy asszony és nem állok jót magamért! - közöltem, reményeim szerint fenyegetően.

- Jól van bébi, relax! - tette fel a kezeit, arcán laza vigyorral.

- Idióta. - forgattam a szemem, de persze egyáltalán nem voltam rá mérges.

További beszólogatások helyett inkább elmosogattam mindent, utána pedig csatlakoztam Olihoz, aki a nappaliban tévézett.

Az ölébe ülve kapcsolódtam be valami viccesnek szánt sorozatba a Comedy Centralon, de mivel nem igazán kötött le, amit láttam, inkább Oli szőke haját babráltam.

- Jól szórakozol? - kérdezte.

- Istenien. - feleltem szórakozottan.

- Ezt úgy értettem, hogy hagyd abba. - nevetett.

- Nem. - makacskodtam.

- De. - fogta le a kezem.

- De én játszani akarok! - vihogtam.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét, hangjában éreztem némi perverz felhangot.

- Igen. - haraptam az ajkamba, mire Olivér tekintete elsötétedett és vadul csókolni kezdett. Nyelve végigsimított az alsó ajkamon, bejutást kérve, amit meg is adtam neki.

Ez volt életem legjobb és legérzékibb csókja és azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Ám egy hirtelen jött torokköszörülésre úgy rebbentünk szét, mint a megriasztott galambok és mindketten zavartan meredtünk az ajtóban álló személyre. Végül én törtem meg a csendet:

- Szia apuci!