14. rész

Sziasztok!
Ígéretemhez híven meghoztam a 14. részt, amit a változatosság kedvéért Oli szemszögéből írtam. Szerintem nem lett valami jó, mert nem konyítok a pasi szemszögekhez, de remélem, nektek elnyeri a tetszéseteket!
Más téma; oldalt láthatjátok, hogy ezen kívül még van két blogom, ha van időtök, nézzetek be oda is, hátha azok is megtetszenek nektek!
Big hug.
Aura 

Dear Darlin'

Olivér szemszöge

Egész éjjel álmatlanul forgolódtam a Bellával való vitán gondolkodva. Elismerem, kissé eltúloztam a dolgokat, de nem tudom, ki tudná végignézni, hogy öt srác simul a barátnőjéhez.

Felültem az ágyban, beletúrtam a hajamba és hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam az ágyam mellett heverő gitáromat és pengetni kezdtem. Ez a dal Bella kedvencei közé tartozik, gyakran rajta kapom, hogy ezt dúdolgatja, így tudtam, nem lőhetek vele mellé. Épp ezért tanultam meg cirka egy hete, hogy meglephessem vele valamikor. Úgy tűnik, ennek most jött el az ideje.

Lerugdostam magamról a takarót, majd a szekrényemhez lépve magamra kaptam egy mustár sárga nadrágot fehér pólóval és tornacipővel. A konyhában bekaptam pár falat pirítóst reggelire, aztán a hátamra vettem a gitártokot és elindultam Belláék házához.

Az apukája nyitott nekem ajtót és őszinte mosolyából arra következtettem, hogy nem tud a tegnapi veszekedésről.

- Olivér! Jó, hogy látlak! Bella a szobájában tévézik, menj be hozzá nyugodtan! Én rohanok, mert sürgős találkozóm van és már így is késésben vagyok! - hadarta, majd kikerült és eltűnt a lépcsőfordulóban.

Hatalmas sóhajjal léptem be a lakásba, bezárva magam mögött az ajtót. Nagyon eltökélt voltam és nem állt szándékomban anélkül távozni, hogy Bella akár meghallgatott volna. Mire a lány ajtaja elé értem az a bizonyos gombóc a torkomban hatalmasra nőtt és tartottam tőle, hogy nem tudok majd megszólalni. Ennek ellenére vettem egy nagy levegőt és bekopogtam.

- Apa, mondtam, hogy nem kérek reggelit! - kiabált ki. Hangja rekedt volt és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a fáradságtól vagy a sírástól. Reméltem, hogy az előbbi, mert nem bírtam volna látni Bellát, ahogy miattam sír.

- Olivér vagyok. - válaszoltam. Meglepett csend uralkodott el az ajtó túloldalán lévő helységben, majd pakolászás, halk léptek, végül a barátnőm jelent meg a résnyire nyitott ajtóban.

- Mit akarsz? - nézett rám. Egy fekete, bő sortot viselt egy kék, spagettipántos felsővel, szőke haja vasalatlanul és kócosan keretezte szép arcát a mindig mosolygó kék szemében pedig könnyek csillogtak.

- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek! - léptem hozzá közelebb.

- És mi van, ha én nem akarok megbocsájtani? - tette karba a kezeit.

- Előbb hallgasd meg ezt és csak utána mond ítéletet! - tettem fel a kezem, majd a gitáromat elővéve belekezdtem a dalba.
Dear darlin’, please excuse my writing.
I can’t stop my hands from shaking
'Cause I’m cold and alone tonight.

I miss you and nothing hurts like no you.
And no one understands what we went through.
It was short. It was sweet. We tried.

And if my words break through the wall
And meet you at your door,
All I can say is “Girl, I mean them all.”

Dear darlin’, please excuse my writing.
I can’t stop my hands from shaking
'Cause I’m cold and alone tonight.

I miss you and nothing hurts like no you.
And no one understands what we went through.
It was short. It was sweet. We tried. We tried.

Been thinking about the bar we drank in.
Feeling like the sofa was sinking.
I was warm in the hold of your eyes.

So if my words break through the wall
To meet you at your door,
All I can say is “Girl, I mean them all.”

Dear darlin’, please excuse my writing.
I can’t stop my hands from shaking
'Cause I’m cold and alone tonight.

I miss you and nothing hurts like no you.
And no one understands what we went through.
It was short. It was sweet. We tried.

Oh I can't cope. These arms are yours to hold.

And I miss you and nothing hurts like no you.
And no one understands what we went through.
It was short. It was sweet. We tried.
We tried
[fordítás]

Miután az utolsó akkordok is elhaltak, várakozóan emeltem a tekintetem a szőke hajú lányra. Szemeiből újonnan könnyek csorogtak, úgyhogy vagy nagyon jól csináltam valamit, vagy nagyon rosszul.
- Na, mit mondasz? Meg tudsz nekem bocsájtani? - fogtam két kezem közé az arcát. Kapcsolatunk sorsa az ő törékeny kis kezeiben volt és reméltem, hogy nem töri össze apró, pici darabokra.