15. rész

Sziasztok!
Magamhoz képest elég gyorsan megírtam a részt, aminek szerintem a terjedelme is megfelelőbb, mint az előzőnek! Remélem tetszeni fog és megleptek pár kommenttel! Jó olvasást és további szép napot!♥
Big hug,
Aura

Let It Go

A válasznak egyértelműen és azonnal kellett volna jönnie, én mégis haboztam. Afelől nem volt kétségem, hogy szeretem Olivért, hisz ezt már évek óta tudom, sokkal inkább az aggasztott, hogy kételkedtem abban, hogy összeillünk-e. Nem tudom, kibírnám-e, hogy az X-Faktor után mindenhol felismernék, autogramot kérnének, fotózkodnának és egyfolytában ölelgetnék a velem egykorú lányok. Sőt a fejemet teszem rá, hogy a nagyja sokkal szebb, mint én. Ha most újra össze is jönnénk, a jövőben még nehezebb lenne együtt maradnunk az engem mardosó féltékenység miatt.

Tekintetem Oliéba mélyesztettem, aki alsó ajkába harapva várta a válaszom.

- Sajnálom, de nekem ez nem fog menni. - suttogtam. Egy szörnyetegnek éreztem magam, hogy ezt teszem vele, de meggyőződésem szerint mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Mégis meginogtam kissé, amikor a gyönyörű, barna szemeiből eltűnt a csillogás és a helyét üresség vette át.

- Megértem. - közölte érzelemmentes hangon - Akkor nem is zavarlak tovább. Szia! - azzal sarkon fordult és egy szempillantáson belül eltűnt. Csak a bejárati ajtó csapódása és a levegőben maradt after shave-jének illata jelezte, hogy valaha is itt volt.

Megtörten rogytam le a padlóra és sírni kezdtem, de úgy istenigazából. A zokogás már-már ijesztően rázta a testem és szaggatott levegővételemet hallva félő volt, hogy belefulladok a könnyeimbe, amik megállíthatatlanul ömlöttek a szememből. Átkaroltam felhúzott térdeimet és előre-hátra hintázva próbáltam megnyugtatni magam, kevés sikerrel.

Reggel nyúzottan és sírástól vörös szemekkel ébredtem, mégsem heverészhettem az ágyban, mivel ma van a tanév első iskolanapja. Szipogva ültem fel és kedvtelenül elhúztam a sötétítőfüggönyöket. Odakint óriási vihar tombolt, zuhogott az eső, mennydörgött és az orkánerejű szél könyörtelenül cibálta a fák ágait. Mintha csak a jelenlegi lelkiállapotom hivatott volna lefesteni.

Leakasztottam a fogasról a fehér blúzom, a fekete csőnadrágommal együtt, amihez egy csöppet sem ünnepélyes, magas talpú, fekete bokacsizmát húztam. A hajamat egyszerű copfba fogtam és némi alap smink után monoton tempóban robogtam le a konyhába. Az asztalon lévő tálcáról kiválasztottam pár szimpatikus mini kakaós csigát, majd beletettem egy zacskóba uzsonna gyanánt.

- Jó reggelt kincsem! - lépett be apu a konyhába, szemlátomást rettentően felvillanyozva.

- Reggelt. - motyogtam.

- Mi ez a rossz kedv? - érdeklődött, miközben két toast kenyeret pottyantott a kenyérpirítóba.

- Semmi fontos. - vontam vállat nemtörődömséget színlelve. Mivel apa nem igazán ért a nőkhöz, így egy sóhaj után témát is váltott.

- Ne vigyelek el az iskolába?

- Megköszönném. - pillantottam rá.

- Rendben, akkor adj tíz percet és már indulhatunk is!

Az autóutat némán töltöttem a rádióból szóló Rihanna számot használván indoknak a csöndre. Férfi létére apa is megértette, hogy pocsék kedvem van és nem is próbált beszélgetést kezdeményezni. Hálás voltam érte. A tegnap éjszakai rengeteg sírás miatt így is fájt a fejem és rettentően antiszociálisnak éreztem magam.

A kocsiból kiszállva villámsebesen igyekeztem be az iskola kapuján, hogy minél kevesebb hideg esőcseppet kelljen elviselnem magamon, mégis megtorpantam, amikor Alexát pillantottam meg, Vanesszával cseverészni.
Mondanék pár szót Bécsi Vanesszáról, csakhogy mindenkinek világos legyen, hogy mért utálom ennyire.
Az egész nyolcadikban kezdődött, amikor az akkori osztályomba került. Fontos tudni, hogy imádtam azt a társaságot, de minden megváltozott, amikor az a kígyó oda került. Vani drága az elején még egy béna, szemüveges csajszi volt, tipikusan az a fajta, akinek nem nagyon vannak barátai. Gondoltam, kedves leszek vele és az elején még jól ki is jöttünk. Aztán mintha csak egy sablonos amerikai filmben lettünk volna, Vanesszának lekerült a fogszabályzója, a szemüvegét kontaktlencsére cserélte és bumm! Ő lett az iskola első számú ribanca. Természetesen utána engem le se szart és finoman szólva ellenem hangolt mindent és mindenkit. Nos, ha ez tényleg egy film lett volna, akkor a gonosz lány elnyeri büntetését, én pedig boldogan éltem volna, amíg meg nem halok. Aha, majdnem. Vani pokollá tette az utolsó évemet mindenféle beszólással, gáncsolással és ilyen-olyan rosszindulatú hülyeségekkel. De a ballagás tette fel a pontot az "i"-re. Fogta magát és mindenki szeme láttára belenyomta a fejem a ballagási tortánkba, amit az egyik cukrász anyuka készített, külön nekünk. Persze a képek egyből mentek facebook-ra és fél napig ott is maradtak, amíg anya meg nem fenyegette Vanesszát, hogy bepereli személyjogsértésért.
Azt hiszem, így már az egész helyzet más kontextusba került mindenki számára. Konkrétan egy kisebb sokként ért, hogy a legjobb barátnőm, akivel ugyan összevesztünk, de attól még fontos a számomra, a legnagyobb ellenségemmel beszélget. Mindenesetre nem állhattam egy örökkévalóságig az esőben, így sietős léptekkel elindultam befelé. Szerencsére reggel a szél miatt magamra kaptam egy dzsekit, hogy ne fázzak, így legalább a fehér blúzom nem lett csurom víz és nem látszott át rajta a fehér, csipkés melltartóm. Enyhén kellemetlen lett volna azt mutogatni az összes dózsás diáknak.
Az osztálytermem az első emeleten volt, rögtön a beltéri színpad mellett, így az évnyitó szó szerint mellettünk folyik általában. Éppen ezért meg van engedve, a kevéske helyre tekintettel, hogy mi az ajtóban ücsörögve hallgassuk meg az igazgató beszédét.
A kissé hosszúra nyúlt beszéd után három osztályfőnöki óra következett, a mi drága osztályfőnökünkkel, Kati nénivel.
- Szervusztok gyerekek! - köszöntött minket ezer wattos mosolyával.
- Jó napot! - vigyorogtunk vissza rá.
- Első sorban szeretném bemutatni nektek osztályunk új tanulóját, aki úgy látszik, késik. - nézett körbe. Ó, az újonc még nem tudhatja, hogy Kati néni mennyire komolyan veszi a késéseket. Fekete pontot neki!
Mintegy végszóra egy középmagas, barna hajú lány esett be a terembe.
- Elnézést a késésért, de volt egy kis baleset a Szentmihályin és most áll a dugó. - szabadkozott.
- Rendben csillagom! Tedd le a táskád, aztán mutatkozz be a többieknek! - enyhült meg a tanárnő. A lány bólintott, majd kiszúrta a mellettem lévő üres helyet és kérdő pillantást vetett rám. Kedves mosollyal adtam néma engedélyt, ő pedig le is huppant az üres székre.
- Sziasztok! Karácsonyi Lilla vagyok! Most költöztem vissza Budapestre, eddig Bécsben éltem a szüleimmel. Tizenhat éves vagyok, hobbijaim pedig a tánc és az olvasás.
- Én is imádok táncolni. - jegyeztem meg olyan halkan, hogy csak Lilla hallja. Válaszul egy fülig érő vigyort kaptam és egy elsuttogott szót, ami azt hiszem "táncostárs" lehetett.
Visszamosolyogtam és magamban nyugtáztam, hogy egészen jól ki fogunk jönni az új lánnyal.